A Kis hableány Hans Christian Andersen 1831-ben megjelent meséje. Készült belőle balett, több rajzfilm (köztük egy Disney-feldolgozás).
jpg border=0>
A történet hősnője egy vízitündér, aki deréktől felfelé női testű, azon alul viszont halfarokkal élő legendás teremtmény, aki apja víz alatti királyságában él rokonaival.
Ezek a lények igéző hanggal bírnak. Sok más szintén sellőkről szóló mesében a szirteken ülve dalolnak, így csábítják a biztos halálba a megbűvölt hajósokat. A görög mitológiában sziréneknek hívják őket, itt is a tengerjárók végzetei, itt azonban alakjuk lányarcú, de madártestű. (Lásd Homérosz: Odüsszeia.)
Az alaptörténet szerint a legkisebb sellőkirálykisasszony beleszeret egy földi hercegbe, s hogy a közelébe férkőzhessen, feláldozza gyönyörű hangját.
A történet vége az eredeti mesében szomorú: a hableány meghal, miután választásra kényszerül: magát öli meg vagy a szerelmét, aki sosem fogja viszonozni az érzelmeit, míg a herceg egy másik, emberi hercegnővel lép boldog frigyre. A Disney-stúdió gyermekeknek szóló egész estés rajzfimjében ezt „happy end”-re változtatta.
Főleg az anderseni adaptáció bír határozott szimbólumrendszerrel: a tengeri hercegnő népmesei módon a legfiatalabb testvérei közül, és egyedül ő vágyódik el természetes közegéből; a hableányok először tizenöt évesen – tehát serdülőkorban – emelkedhetnek a víz felszínére, ez megfelel a női fejlődés egy állomásának, csakúgy, mint mikor később kiderül: a hableányok nem tudnak sírni és nincs halhatatlan lelkük, erről és a szerelem kapcsolatáról a kis hableány nagyanyja mesél a hercegnőnek, így a kettő szorosan összefonódik. Egy kölcsönös szerelem során: „Az a férfi a lelkét adná, de úgy, hogy közben megőrizné magának.” (Kertész Judit fordításában.)
src=honlapkepek/forma1hm/ZGlltiaE52/nagy/hableany1.jpg border=0>
